2010. november 20., szombat

Én vagyok Menyus, Balu, Barbapapa!

Én ugyan lemaradtam róla (nem vagyok elég gyakori Facebook látogató), de nagyon aranyos mém söpört végig a napokban mindannyiunk kedvenc közösségi oldalán. Ha elég fürge lettem volna biztos Momókát rakom ki, a Manóvári Manók című mese főszereplőjét. :)

"cseréld le a facebook-os profilképedet a kedvenc gyerekkori rajzfilmhősödre és biztasd erre a többieket is! Cél: ne legyenek emberi arcok facebook-on, csak a gyermekkor emlékei szerdáig! Mert gyereknek lenni jó! :)"

Szólt a felhívás a Facebook-on.
November 14. és 17. között ez meg is valósult, alig lehetett hétköznapi profilképekkel találkozni.

A különböző blogok így írnak az eseményről:

"Nehéz pontosan megmondani, de annyi biztos, hogy nemzetközi ötletről van szó. A felhívás korábban az üzenőfalakra kitéve terjedt, de egy magyar felhasználó készített neki egy eseményt, ezzel is összekötve az embereket. Az esemény meghívóra innentől pedig ezerszám jelentkeztek a felhasználók. Jelenleg közel 50 ezer – többé-kevésbé magyar – Facebook-os vesz részt a mókában, amely szám óráról órára ezrekkel növekszik." (szerző: ad-renalin)

A cikkben egyebek mellet megszólal az eseményt létrehozó magyar felhasználó, aki így nyilatkozik:

„Nem készültem ennyire tudatosan a várható reakciókra. Az, hogy hamarosan elérjük az ötvenezer főt, nagyon meglepett, főleg azt látva, hányan nem válaszoltak még ismerőseik meghívására. A legkevésbé várt elem a cikkek megjelenése volt.”

Szintén ugyanitt olvashatunk a történet esetleges nemzetközi hátteréről, a felhasználók gondolkodásmódjáról és viselkedéséről. Érdekes a hozzászólásokat elolvasni, mint minden közösségi megmozdulás ez is felkorbácsolja az indulatokat és jócskán megosztja a közönséget!

"A dolog annyira jól sikerült, hogy délután már a Blikk is új Verdás - Villám McQuenn-es profilképpel jelentkezett. Sajnos ők később visszavonták a verdás logót, biztos féltek, hogy Pixar-Disney megorrol rájuk. Pedig ez csak játék!"

Egyéb írások a témában:

2010. november 8., hétfő

Mémgyűjtők!


Az internetes mémek - képek,
videók, vicces ötletek - látszólag logikus ok nélkül terjednek egyik embertől a másikig. Nem számít mennyire bugyuta valami, pillanatok alatt körbejárja a világot. Mára rengeteg oldal foglalkozik velük, néhányat érdemes közelebbről is megismerni!

A Know Your Meme az internetes jelenségek gyűjtőhelye. A mémek minden típusával foglalkozik. Az önpromóciós célú videók, kínos tartalmak, tréfák és megtévesztések, manipulált, vicces képek, mind-mind megtalálhatóak egy helyen. Felépítése viszonylag egyszerű, 3 nagyobb kategória szerint rendeződik tartalma.

Legnagyobb állományát maguk a mémek daják, amik szintén bontásban találhatók (kiemelt, alátámasztott, kutatott, elutasított)! Nagyjából időrendben következnek egymás után, elején a legfrissebbekkel. Az oldal jelentősége, hogy nem csak összegyűjti, hanem leírást, elemzést is készít az egyes mémekhez. Így például informálódhatunk a mém hátteréről, az eredeti képről, megnézhetjük, hogy mennyire népszerű a különböző időszakokban, illetve személyazonossági találgatások is színesítik néhol az anyagot. Találhatunk sablont a képekhez, és megnézhetjük a már elkészült remekműveket.
A második csoportban találjuk a képek folyamát, ami egy hatalmas képgyűjtemény.
A harmadik és talán legérdekesebb tartalmi elemet a sorozat fül alatt találjuk. Itt az ügyeletes internettudósok Jamie Dubs, Yatta és Elspeth Jane videói találhatók, akik az internetes jelenségek elemzésével foglalkoznak (Know Your Meme video series).
Az oldalon fórum és webáruház is elérhető. Az utóbbi mémes cuccokat, főleg pólókat árusít. A regisztrációt és bejelentkezést követően van lehetőségünk a szerkesztésre, anyagok feltöltésére, hozzászólásra.

A dipity egy ingyenes, digitális idővonal, időszalag szerkesztő oldal, ahol különböző témákat lehet feldolgozni. Célja, a világháló tartalmának dátum és idő szerinti megszervezése.
Használata igen egyszerű, csupán elindítunk egy projektet, a különböző időpontokhoz különböző eseményeket rendelünk. Felhasználhatunk szöveget, hangot, képet videót, linket és voilá, már kész is az interaktív, közösségi határidőnaplónk.

Nem meglepő, hogy az oldalon internetes mémekkel is találkozunk, ugyanis az időbeliség e témánál nagyon érdekes. Az oldal tökéletes annak vizsgálatára, hogy az egyes mémek milyen gyorsasággal söpörnek végig az interneten. Első mémes időpontja az 1990-es év, az utolsó pedig 2010. október 4. (Cigar Guy). Az egyes eseményekre kattintva, csak úgy mint a Meme Database oldalén, megtaláljuk a mémek leírását, hátterét stb.
Nem annyira teljes, mint a korábban említett oldal, de sokkal jobb képet ad a mémek időbeliségéről, és minden lényeges, nagyobb momentum megtalálható rajta!

Hazai oldalak
Sajnálatos módon itthoni mémgyűjtő oldalakat nem találtam. A különböző hírportálok (Index, Origo, HVG stb.) technika rovatai szoktak beszámolni általában az újabb robbanásokról!
Itt megemlíteném azonban az urbanlegends oldalát. Nem mémeket gyűjt ugyan, de városi legendákról, tévhitekről, keletkezésükről számol be, olykor érintve a mi témánkat is.

2010. november 1., hétfő

Chaplin és a Nő mobillal!



Újabb internetes mém került fel a napokban a világhálóra! Ez önmagában is érdekes, de talán a körülötte kialakult viták még nagyobb hírverést biztosítanak az ügynek.

Az ír, független filmes George Clark, nemrégiben a YouTubra feltöltött videója (Chaplins Time Traveler) borzolja a kedélyeket. Charlie Chaplin 1928-as filmjében, A cirkuszban tűnik fel mémünk főszereplője, egy mobiltelefonos gömölyded teremtés.

Ez önmagában nem lenne szenzáció, megvannak a különböző technikák ennek létrehozására, de Clark állítása szerint véletlenül bukkant erre a jelenetre! Sokaknak megmutatta a felvételt, mielőtt közzétette a világhálón. Véleménye szerint nincs más magyarázat a jelenségre, a Nő időutazó.A parázs vita nagyon hamar kibontakozott és újabb ötletekkel próbálják cáfolni, vagy inkább bizonyítani a manipulációt!


2010. október 31., vasárnap

The Annoying Orange



Sokan találkozhattak már a The Annoying Orange című produkcióval a világhálón. Ha még nem, akkor itt az ideje a tájékozódásnak!

Indulás
A websorozatot 2009. október 9-én mutatták be a YouTube-on. Szülőatyja Dane Boedigheimer, azaz "Daneboe". A videók kezdetben Boedigheimer YouTube csatornáján, és az általa létrehozott Gagfilms oldalon voltak elérhetők. Miután az első részt 11 millióan megnézték külön csatornára tett szert, ahova azóta is folyamatosan kerülnek fel az újabb epizódok.

Történet
A kisfilm főszereplője nem más, mint egy animált, beszélő narancs, Narancs, akit maga Boedigheimer alakít. Állandó lakhelye a konyhapult, amit barátjával Körtével is megoszt (szintén Boedigheimer). A sorozat egyéb animációs figurákat zöldségeket, gyümölcsöket is felvonultat, akiknek Bosszantó Narancs állandóan beszólogat. Leggyakoribb, és talán legbosszantóbb fordulata a "Hey" és a szereplő nevének állandó ismételgetése. Idegesítő szóviccekkel, böfögéssel, fura hangok kiadásával hergeli beszélgetőpartnereit, akik a videó végére általában trancsírozás áldozataivá válnak.

Háttér
A karaktereket Boedigheimer animálja. Kezdetben csupán az ő hangjával és mimikájával rendelkeztek. Később az egyes epizódokra vendégszínészeket is felkértek. Manapság pedig minden részben feltűnik legalább 1 hangszínész, aki szemet és szájat kölcsönöz a figuráknak. Többek között Bob Jennings, Justine Ezarik (leggyakoribb társszereplő), Lucas Cruikshank és a Weezer is felbukkant már a produkcióban.

Siker
Az, hogy eszméletlenül sikeres, nem vitatható. 2010. áprilisára YouTube-os nézettsége közel 108 milliós. Önálló Facebook profillal rendelkezik, amit 5 037 599-en kedvelnek. Hazai sikerét pedig mutatja, hogy egyre több magyar felirattal rendelkező rész kerül fel az oldalakra.
Például:


2010. október 11., hétfő

Krapek szivarral!



Itt az ideje, hogy photoshop népművészet témában is írjak valamit!

Az Index Időutazó, szivarozó fickót fogtunk az interneten című cikke, egy újabb internetes mémről számol be.

Sportfotó
A Mark Pain által készített, önmagában is kiemelkedő sportfotón Tiger Woods látható, egy kamera felé süvítő golflabdával. A kép nagyon hamar sikeres lett, sokan az utóbbi idők legjobb sportfotójának titulálták, ám nem ez okozta viharos elterjedését. A fotográfia jobb oldalán felbukkanó turbános, szivaros fazon hamar magára vonta az internetezők figyelmét.

Mém
A lelkes felhasználók kapva kaptak az alkalmon és számos más, akár híres eseményt megörökítő képbe belemontírozták az időközben "Cigar Man, Cigar Dude, vagy Cigar Guy névre keresztelt férfit. Így lett egy egyszerű képből olyan mém, ami pillanatok alatt körbejárta a világot!

A mindmáig ismeretlen turbános úriember azóta saját honlapra tett szert. A Smiling Cigar Man oldalon, folyamatosan nyomon követhetjük idő és térutazását, hála a lelkes "rajongóknak"!
És, ha mindez nem lenne elég, nyugodtan látogassunk el a Know Your Meme-Internet Meme Database oldalára, ahol mindent megtalálunk, ami szem-szájnak ingere!

2010. október 4., hétfő

Képeslap Finnországból? Peruból? Oroszországból? Egyipto...



Gyerekkoromban több éven keresztül gyűjtöttem képeslapokat. Szerettem a képeket és a hátoldalon lévő szövegeket is. Aztán, ez egy idő után abbamaradt. Az ismerősök, ismeretlenek már nem küldözgették a virágos, angyalkás, esetleg kézzel festett lapokat.
Manapság pedig? Már csak elektronikus formában jutunk hozzájuk, hiszen ki költene pénzt még erre is, ha ingyen is megoldható a "gondolok rád". Ez persze nem baj, hiszen rengetek szebbnél-szebb darabbal találkozunk a világhálón, (Vladstudio) amik gyönyörködtetik a szemet. De kérdem én, ki ne örülne egy postaládából kikandikáló színes csücsöknek? Főleg, ha az a világ másik végéről érkezett!?

Ha tehát, különböző országokból szeretnénk igazi, papír alapú, idegenek kézjegyével ellátott képes leveleket szerezni, nem kell mást tennünk, mint regisztrálni a Postcrossing honlapján, ahol minderre megkapjuk a lehetőséget.

Postcrossing?
A Postsrossing egy olyan ingyenes, nemzetközi képeslapküldő rendszer, mely lehetővé teszi a regisztrált tagoknak, hogy a világ bármely pontjára lapot küldhessenek, illetve kaphassanak. A postcrosser, vagyis a tag, a csatlakozást követően véletlenszerűen kiosztott címekre (max. 5) küldhet képeslapokat. Ha ez megtörténik és a címzett visszaigazolja a lapérkezést, a mi címünk is bekerül a láncolatba. A rendszer biztosítja, hogy 2 tag csak egyszer tudjon küldeni egymásnak "üzenetet", és mindig meglepetés legyen a következő képeslap érkezési helye. A részletes használati utasítást a honlapon megtaláljuk: www.postcrossing.com. Természetesen a postaköltséget mindig a feladó állja!
A speciálisabb igényűeknek sem kell elkeseredni. Ha például csak bizonyos képeslapokat szeretnénk kapni akkor erre is meg van a lehetőségünk, az úgynevezett tagelés segítségével. Sőt, nem csupán képeslapokat, hanem az országok specialitásait, csokit, teát, szuvenírt is kérhetünk-küldhetünk a felhasználóknak!

Honnan-Hova?
Az ötlet Paulo Magalhães fejéből pattant ki 2005-ben. A portugál fiatalember szeretett levelet kapni, különösképpen képeslapokat. A projekt hobbiként indult, de nagyon hamar kinőtte magát, és túllépte a portugál határokat. Mára már több mint 205000 taggal büszkélkedhet, 209 különböző országból. A legtöbb tag az Egyesült Államokból, Finnországból, Németországból, Oroszországból és Kínából kerül ki. A postcrossing.com 2010. július 14-én ünnepelte 5 éves születésnapját, és augusztusra elérte az 5 milliós megérkezett képeslap számot!
A projektnek köszönhetően minden percben 2-3 képeslap érkezik meg szerte a nagyvilágban!

A történetről részletesebben: Wikipedia-Postcrossing, Wikipédia-Postcrossing.

Végszó
A Postcossing lehetővé teszi a hagyományos, papír alapú, sokkal személyesebb kapcsolattartást, mégpedig a hálózat segítségével. Az, hogy a világ 209 országába "betekinthetünk" ilyen módon több mint szórakoztató. Kézzelfogható bizonyítékkal szolgál arra, hogy az internet nem feltétlenül az elszemélytelenedés eszköze.

Végezetül felhívnám a figyelmet az Artticket weboldalára, ahol lelkes, amatőr fotósok képeiből készült képeslapokat lehet rendelni ! Az oldal önmagában is érdekes, de az ok amiért itt említem nem más, mint hogy kedvezményt nyújt a több mint 800 magyar Postcrossing tagnak.

2010. szeptember 27., hétfő

Szeptember!



Új félév! Új kihívások...
:P